A napokban megjelent (valószínűleg az utolsó) a 11.3-as patch, mely nem csak pár apró hibát javít a játékban, hanem a januári átigazolásokat is tartalmazza.
Utóbbi persze csak akkor érhető el, hogyha a telepítés után új játékot kezdtek.
Ma délután volt időm, és befejeztem a második szezonom a kolozsvári város csapatával. A vezetőség a legfontosabbnak a bajnoki cím megvédését tűzte ki célul, ezek után jött a Bajnokok Ligája béli tisztes helytállás, és végül a román kupa és szuperkupa. Haladjunk időrendi sorrendben. A nyár folyamán 9 millió eurót kaptam átigazolásra, ám de sajnos játékosok akik eljöttek volna, irreális összegű fizetéseket kértek, így tehát nem változtattam a kereten, anyaegyesületünktől a Portotól kölcsön kértem David Addy-t, illetve csak pár játékos távozott. A felkészülés elég rövid volt, mindössze 3 mérkőzést játszottunk (Port Glasgow 7-0, FC Tagru Mures 2-1, Gaz Metan 3-2)
A szuperkupa döntőt az Alro csapatával játszottunk (miután a román kupát ők nyerték az előző évben) és már az első félidőben eldőlt, hogy most már Kolozsvárra kerül a serleg.
A bajnokságot a hatodik fordulótól kezdve végig vezettük (igaz, a 24.-ben lecsúsztunk a dobogó második fokára, de a következő héten már vissza is kapaszkodtunk az élre.) Az első vereséget október végén szenvedtük el, a Sportul csapatától. A következőt az AC Milan elleni BL találkozó után sikerült elszenvedni, méghozzá az Otelul csapata ellen. Szerencsére ekkor jött a szünet, mely alatt egy angol túrán vett részt a csapat, mely egész jól sikerült. Viszont, a szezonnyitó meccsen meglepetésre kikaptunk a Dinamo Bukarest csapatától. Ezek után sikerült a keretet annyira összerázni, hogy a szezon hátralevő részében egyszer sem jöttünk le a pályáról vesztes csapatként. A bajnokság vége előtt 2 körrel már biztos volt, hogy megvédjük bajnoki címünket. A gólkirály Traoré lett 30 góllal, a legtöbb gólpasszt Culio adta, mögötte pedig csapattársa Rafael Bastos végzett, aki nem mellesleg az év gólját lőtte a bajnokságban. Az év csapatába 4 kolozsvári játékos került be, és végül megemlíteném azt is, hogy én lettem az év edzője.
A Bajnokok Ligájában az AC Milannal, a Tottenhammal és az Olimpiakosz csapával kerültem egy csoportba. Egész jól indult, a Tottenham elleni idegenbeli meccs után (1-1) nagyon bizakodó lettem, de aztán rá kellett jönni, hogy ennél több kell. Össz-vissz 3 pontot sikerült összeszednünk, ez sajnos kevés volt ahhoz hogy legalább az Európaligába mehessünk tavasszal.
A kupát idén nem akartam elbohóckodni (tavaly az Otelul tartalékjaitól estünk ki), főleg hogy tavasszal ugye nem voltunk érintettek nemzetközi porondon, ezért a rendes csapatot küldtem ki többnyire a kupameccsekre. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen hosszabbítás után, de meglett a várt trófea, így tehát sikerült duplázni!
A sikerek ellenére, (hozzáteszem sajnos: mint ahogy egy pár játékosom) és én is szívesen néznék új kihívások elé, így tehát elhatároztam hogyha esetleg valami nevesebb külföldi csapattal szóba hoznának, akkor itt hagyom a vasutasokat.
Végezetül valami igazán extra újdonság (amit még geotól se láthatott senki :P), a beépített videófeltöltővel feltettem az év gólját, íme:
Kisebb kihagyás után, ismét újabb letöltésekkel jelentkezünk. Korábbi bajnoki elsőségeket tekintve, a legjobb csapatok közül publikálunk, viszont a 28-szoros magyar bajnok Ferencvárost kiadtuk már, és a negyedik legtöbb bajnoki címet szerző Honvéd, még az első letöltések között jött ki. Így tehát marad a 23-szoros, és a 20-szoros magyar bajnok, tehát az MTK és az Újpest csapata.
A két csapat játékosainak arcát BlackStrings ollózta ki, a képek összegyűjtésében pedig MarcoVB segített.
Ami a legfontosabb, innen tudjátok őket letölteni:
Geo után én is szeretnék beszámolni arról, hogy milyen sikereket értem el munkanélküliként a manager világban. A célom hosszútávra az, hogy egy európai topcsapat kispadján lehessek, ezért több országot is kiválasztottam kezdéskor. A kitűzött cél elérésének érdekében úgy érzem hogy ideális választás volt román bajnokságban szereplő CFR Cluj csapata. A majdnem 25-30 fős keretet (nincs tartalékcsapat) mindösszesen egyetlen egy igazolással erősítettem meg, a kaposvári Kulcsár Kornéllal, akit a frissen igazolt menedzser asszisztensem javasolt. Az edzői stábot alaposan lecseréltem, ugyanis sok, ámbár nem jó ifiedző volt a klubnál.
Három sorozatban voltam érdekelt, ugye a román bajnokságban és kupában valamint mint az előző évi bajnok, a Bajnokok Ligájában. A román bajnokságot végül 3 ponttal, az FC Timisoara előtt az első helyen zártam. A bajnokság végig nagyon szoros volt. A román kupából gyorsan búcsúztunk, az Otelul tartalékcsapata ellen, amiért én nagyon morcos voltam, de a vezetőséget annyira nem zavarta.
A Bajnokok Ligájában egész jó csoportba kerültem, talán még a továbbjutást is meg lehetett volna csípni, de végül csak a harmadik helyen végeztünk, amellyel az Európa Ligában indultam. Nagy meglepetésre sikerült a PSV-t kiejteni, utána az FC Köbenhavn se jelentett különös gondot, viszont a későbbi győztes csapatot nem sikerült kiejteni.
Végeztem a második szezonommal, így itt a folytatás. Nem kellett sokat erősítenem a kereten, így csak olyanokat igazoltam, akik alapemberek lehetnek. Távozók közül egyetlen embert érdemes megemlíteni, a dél-afrikai Klate-t, aki másfél szezont töltött nálunk, nem játszott ugyan rosszul, de télen visszautasíthatatlan ajánlatot kaptunk a francia Tours csapatától, így kerek 1 millió euróért távozott. (120 ezerért vettük.) Íme a keret a második szezonban. Egy nem túl acélos ősz után feltámadt a csapat és tavasszal már végig dobogós helyeken álltunk így a végére a bajnoki cím is meglett, így megvédtünk a címünket! Magyar Kupa szereplésünk simán indult, a DVSC tartalékcsapatát és az Orosházát is kapott gól nélkül búcsúztattuk, ám a negyeddöntőben a címvédővel találtuk magunkat szemben. A visszavágás lehetősége fűtötte a csapatot, mikor a két 1-1-es eredmény után a tizenegyeseknél mi voltunk a jobbak és továbbjutottunk. Idegenben ugyan leikszeltünk a Békéscsabával, de itthon már 6-0-ra gázoltuk el őket, így bejutottunk a döntőbe. Itt ismét a debreceniekkel találtuk magunkat szembe, de már nem a tartalékcsapattal. Egy nem túl biztató első félidő után a második játékrészben parádésan fordítottunk, ezáltal megnyertük a Magyar Kupát! A Ligakupa egyenes kieséses szakaszához, mint bajnok, automatikusan csatlakoztunk. A Haladáson és a Pakson is simán túljutva a döntőben az Újpest csapatát kaptuk. Az idegenbeli zakó után már hiába nyertünk itthon 3-1-re, idegenben lőtt több góllal az újpestiek lettek a Ligakupa győztesei. Magyar bajnokként kvalifikáltuk magunkat a BL selejtezőbe, ahol egyből a Rosenborg csapatát kaptuk. Nem reménykedtem túlságosan. Ám az idegenbeli 0-0 után, itthon már szabályosan megsemmisítettük a norvégokat, 5-1-re diadalmaskodtunk. Következő körben a Rabotnicski csapatát is hasonló, 4-1-es összesítéssel küldök haza. A rájátszásban a Maccabi Haifa csapatát két 2-1 után, csak tizenegyespárbajban tudtuk búcsúztatni. Íme a meccsek. Igazi (számunkra) halálcsoportba kerültünk, így nem meglepő, hogy pont nélkül, utolsókét végeztünk. Egyetlen még így is említésre méltó meccsünk a Bayern elleni itthoni meccs, ahol egy félidőn át a mennyországban éreztük magunkat, ám a második játékrészben a bajorok legázoltak minket. Felkészülési meccset a szezon előtt csak egyet játszottunk, télen Erdélyben túráztunk. Nem sikerült valami fényesre, ám ahogy a mondás is tartja, rossz főpróba után sikerül a legjobban az előadás. A Budapest Kupát idén is kiírtuk, ahova találomra hívünk meg fővárosi egyesületeket. Az elődöntőben az MTK-t, a döntőben a Fradit vertük így idén is megnyertük. Elégedett vagyok a csapattal, bejutottunk a BL csoportkörbe és sikerült a duplázás.
Menedzser blogunk első részében én számolnék be a Honvéd kispadján töltött első idényemről. Átigazolások terén nem voltam rest, egy csapatnyi játékost szerződtettem. Szükség is volt rájuk, ha bajnokesélyes gárdát akarok faragni a csapatból. Így ezzel a kerettel vágtam neki a szezonnak. Nagyobb hullámvölgyek nélkül sikerült hozni a szezont a bajnokságban, így nem meglepő, hogy végig dobogós (vagy ahhoz közeli) helyen álltunk a tabellán. Végül teljesült is a Honvéd szurkolók álma, 18 év után újra bajnok lett a csapat! A gólkirály sajnos nem kispesti lett, de azért nem voltunk rosszak az egyéni statisztikákban sem. A Ligakupában megnyervén csoportunkat továbbjutottunk. Meg sem álltunk a döntőig ahol a ZTE várt ránk. Az első meccsen elikszeltünk hazai pályán, így idegenben kellett kiharcolnunk a kupagyőzelmet, ami sikerült is. Magyar Kupában is hasonlóan szerepeltünk, hiszen bejutottunk a döntőbe. Ám itt sajnos meglepésre a Kecskemét szoros csatában, de diadalmaskodott felettünk. Barátságos meccseket illetően a szezon előtt sajnos már nem volt rá időm, de a télen nem tétlenkedtünk. Felvidéki túránk eredményes volt, és az első alkalommal kiírt Budapest Kupát is megnyertük. A Magyar Kupa döntőt leszámítva, fantasztikus szezont futottunk, elégedett vagyok a csapattal. Következő idényben végre nemzetközi szinten is megmérettethetünk majd, hiszen indulhatunk a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
A Hungarian Football Manager Team olyan embereket keres, akik értenek egy kicsit a Photoshophoz (vagy akár Gimphez esetleg Paint.NET-hez) és lenne kedvük bármely (még nem elkészített) magyar csapat arccsomagját elkészíteni.
Sajnos mi sem érünk rá mindig arra, hogy arcokat vágjunk, configoljuk hozzá, és így is jó pár NB1-es csapat játékosairól nincs is nagyon normális kép az interneten. (Mi lesz akkor az NB2-es csapatoknál...)
Szóval hogyha van egy kis szabadidőd, és lenne kedved (akár csak egy csapatot is megcsinálnod) akkor írj nekünk a hunfmteam<kukac>citromail<pont>hu e-mail címre!
Két újabb NB1-es csapat arccsomagját hoztuk el. A két csapatban közös hogy mindkettő vidéki, és érdekelt volt a szezon elején az európai kupákban. Na, de nem is húzom az időt, itt a két link, a Videoton és a Győr játékosok arcai kerülnek bele így a játékba.
Ez úton szeretném megemlíteni, hogy a fehérvári arcokat BlackStringsnek köszönhetően tudjátok a játékba varázsolni, aki hamarosan újabb arccsomaggal jelentkezik!
Ha valakinek gondja akadna az arccsomag telepítésével, akkor az itt leírtak szerint járjon el, és akkor biztos nem lesz gond!